Hallgasd és nézd

Vilmos herceg kitűntette Pete Tong-ot

Kitüntetés átvétele előtt úgy nyilatkozott a sajtónak: "Itt állok már pár órája, de még mindig nehezemre esik elhinni! Egész életemben azt csináltam, amit szeretek - zenét játszottam. Most pedig egy csomó derék és érdemes ember várja velem együtt a kitüntetést: katonák, rendőrök, önkéntesek. Ezért is tartom magam szerencsésnek, hogy ilyen módon elismertek engem. Nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy ilyen emberek mellett állhatok."

Az 53 éves Tong, aki tavaly óta Los Angelesben él, producerként is dolgozik és olyan filmek zenéjét felügyelte, mint A part, vagy a Non-stop party arcok. Mindemellett természetesen rengeteg mixalbum és válogatáslemez kötődik a nevéhez.

Forrás: partynews.hu

Jay Lumen Koreában és Bulgáriában is pörgette legfrissebb Top3-as dalát!

Jay Lumen ezúttal Koreába és Bulgáriába látogatott el, hogy elkápráztassa a helyieket egy-egy remekbe szabott DJ szettel. Persze egyik alkalommal sem hagyhatta ki a műsorból, az alig 2 hét alatt techno eposszá váló, legfrissebb dalát a Cube-ot, mely egészen a Beatport techno listájának 3. helyéig jutott.


 

Legfrissebb kislemezének Cube című dala egészen a 3. helyig jutott a Beatport techno toplistáján míg a címadó dal, a Give Yourself is a legjobb 15 között szerepelt. A kislemezt, mely az Octopus Recordings gondozásában jelent meg, egyébként az olasz techno fenegyerekkel, Sasha Carassival közösen készítette, így az öröm is közös a fantasztikus helyezések láttán. A dal mellett a szakma is egyértelműen lette a voksát, hiszen olyan nevek játszák előszeretettel, mint Adam Beyer, Richie Hawtin, Joceph Capriati, Paco Osuna, Sven Vath, Monika Kruse, Chris Liebing, és még hosszan sorolhatnánk.


 

Persze Jay épp csak felfogni tudja toplistás sikereit, hiszen világhírű DJként folyamatosan járja a világot és annak színpadait.

Legutóbb Koreában és Bulgáriában játszott egy-egy fergeteges hangulatú estet prezentálva.

 

A Yalta Club nem csak Sofia, de talán egész Bulgária legismertebb klubja, mely kizárólag az elektronikus zene kedvelőinek épült. A klub olyannyira népszerű, hogy az átlag bulgáriai belépőárak háromszorosával dolgoznak. Olyan nevek fordultak már meg itt, mint Adam Beyer, Richie Hawtin, Magda, Booka Shade, Monika Kruse, John Digweed, Sasha, Chris Liebing, stb.

 

A tavalyi év végén a klub új szárnnyal bővült, így a Yalta immár két, azonos kapacitású teremmel rendelkezik. Egy a könnyedebb house világát kedvelők számára fenntartott helyszínnel, illetve egy igazi underground, klasszikusan puritán, betonoszlopos "semmi csicsa csak a zene" kategóriájú teremmel.

 

Jay Lumen természetesen az utóbbi, tehát az underground terem headlinere, vagyis kiemelt sztárvendége volt.

Jay akkora hangulatot varázsolt, hogy a Yalta helyi DJ-i nem is akartak visszaállni a pultba, mert ők is Jay szettjét hallgatták, és arra bulizva élvezték az estét. Nem is csoda hát, hogy a tervezett 2 órás szett helyett 3 órán át játszott a hálás közönségnek.

 

Lee Burridge

Múlt szombaton, a Cinema Hall sötét falait remegtette meg zenéivel Lee Burridge. Szettje előtt azonban válaszolt kérdéseinkre…

Sokat dolgozol együtt Matthew Dekay-el, ha jól tudom éppen tőle érkeztél Berlinből…


Igen, ő egy csodás zenész, mindig mosolyog és a pozitív kisugárzása kihat a munkájára is, szeretünk együtt dolgozni. Jelenleg a kiadómnak (All Day I Dream) munkálkodunk egy új projekten, főleg a melodikus hangzásokat toljuk most előtérbe. Erre építettünk fel egy rendezvénysorozatot az Államokban, amit a nyári szezonban elhozunk Európába is. A kiadó ebben a koncepcióban egy információs csatornát tölt be, amin keresztül próbálunk egy kis figyelmet generálni a tevékenységünknek.

Ha már szóba került a kiadód, miként vélekedsz a mostanában egyre divatosabb, lassabb, és ahogy te is fogalmaztál, melodikus hangzású zenék térnyeréséről?


Bizonyos területeken nagyon népszerű és igen lehet mondani, hogy újra előtérbe került ez a típusú hangzás is, de én sokszor nagyon egyszerűnek találom ezeket a számokat. Ezért a jövőben arra igyekszünk fókuszálni, hogy még több érzelmet vegyítsünk a számainkba, de közben megtartsuk a táncolható tempót és a húzós groove-okat.


Hová helyezed a fókuszt ma este a szetted során?


Sosem tervezem el előre mit fogok játszani, majd a közönség és a hangulat adja mit kell pakolni. Egyébként is, szeretem keverni a stílusokat, nem szeretnék beleragadni egy egysíkú előadásba.

Már nagyon régóta koptatod a dj pultokat, emlékszel az első fellépésedre?


Persze, hogyne emlékeznék. Először is végig futott rajtam az érzés, hogy „bassza meg” most én vagyok a dj (nevet). Őszintén szólva eléggé be voltam rezelve, még annak ellenére is, hogy apám pubjának a „disco” részében játszottam. Már akkor elvarázsoltak a villogó fények, a sejtelmes környezet, no meg az üvöltő zene. Tudod akkor még (1984) senkit nem érdekelt ki áll a pultban vagy, hogy milyen zenét rak fel a lemezlovas. Az emberek azt hallgatták ami szólt, senkinek nem voltak különösebb elvárásai ezen a téren, más világot éltünk.

Miért lettél dj?


Nem azért, mint amiért ma nagyon sokan szeretnének azok lenni. Nem a pénz vagy a siker miatt, a mai fiatalok legtöbbje csak a figyelemre, csillogásra vágyik. Én csak szerettem volna hangosan lejátszani a számaimat. Emlékszem, amikor kicsi voltam kiraktam a magnómat az ablakba, hogy a szomszédaink is hallhassák a zenét. Ma már lehet nem örülnének neki. (nevet)


Mindig barátságosan viselkedsz a közönséggel, megállsz egy fotó erejéig, pacsizol a bulizókkal. Ennyi évvel a hátad mögött, hogy tudsz ennyire nyitott maradni feléjük?


Mert ugyan olyan vagyok, mint ők. Soha nem éreztem magam fontosabbnak, mint azokat, akik csak táncolni jönnek el a buliba, végső soron mindannyian ugyan azért vagyunk itt, hogy jól érezzük magunkat. Az hogy a pultban állhatsz és arra buliznak amit te játszol, persze óriási pluszt ad, de ettől még ugyan olyan partyarc vagyok mint ti.


Mik most a fő célkitűzések a munkádban?


Jelenleg két dologra koncentrálok nagyon, az egyik egy nappali bulisorozat, igazi fenékrázós, dallamos zenékkel, természetesen gyönyörű szabadtéri környezetben. Ezen felül a Get Weird kiadót szeretném feléleszteni és újra zenéket kiadni a címke alatt.

Most Londonban vagy Los Angeles-ben élsz?


Is-is. Fél évet itt töltök Európában a maradék időt pedig az Államokban.


Látsz különbséget a közönség tekintetében?


Amerikában most mindenki nagyon éhes az elektronikus zenére, leginkább persze az EDM-re ugranak, de már sokan kezdik észrevenni, hogy több is van ebben a műfajban. Ezeket az embereket próbáljuk kint levadászni, hozzá teszem egyre nagyobb sikerrel. Európában ennek már tényleg kultúrája van, lassan nyugodtan kijelenthetjük, hogy generációk nőttek fel a klubokban és ennek köszönhetően itt már nem mindig akkora a lelkesedés, illetve sok helyen idő kell hozzá, hogy a kiöregedettek helyét átvegye egy új, lelkes közönség.


Mi alapján szelektálsz a megjelenő zenék közül?


Túl sok minden nem változott az évek alatt, közel állnak hozzám a house jegyeket hordozó darabok, fontos, hogy jól táncolható legyen, a közönség érezzen benne energiát, ami megmozgatja őket. Azt keresem, ami majd a legjobban fog szólni a tánctéren, de soha nem fogok feltenni egy Coldplay remixet csak azért, hogy reakciót váltsak ki az emberekből. Próbálok távol maradni az ilyen húzásoktól. (nevet)

Miért adsz néha idióta címet a számaidnak?


Sok hülyeséget beszélek és többnyire le is írom őket. Ezek néha nagyon jól passzolnak egy-egy számhoz. Szeretem a humort…


Tervek erre az évre?


Nem lesz sok pihenés, folytatódik a bulisorozatom New York-ban, az Államokban megszervezett fesztiválokat elhozzuk Európába is, illetve építem tovább a közönséget LA-ben is. Mint már említettem, újra be fog indulni a Get Weird, illetve nem maradnak el a stúdiómunkák Matthew Dekay-el sem.

Astronaut Music Radio Show

Astronaut Music Radio Show: Obrotka aka Goodspeed, Friday, és Juszka Noémi főszereplésével.

Érdekes témák, élő dj szettek, minőségi elektronika. Havonta egyszer Record Shop óra, ahol a legfrissebb lemezmegjelenésekből válogatunk. Hangolódj ránk minden csütörtökön 20.00 és 21.00 óra között.

Envision by Chris Attard

Chris Attard a máltai elektronikus zenei élet egyik feltörekvő alakja. Az úriember a deep house, és a techouse világában kalandozik.

Christ teljesen magával ragadta az elektronikus zene világa, kezdetben leginkább a deep house darabokban találta meg önmagát, majd a tech house hangzás felé kezdett kacsintgatni. Mivel teljesen lenyűgözte a lemezlovasok technikai tudása, kísérletezgetni kezdett, muzikalitásának köszönhetően pedig hamar elsajátította a mixelés művészetét. Nem sokkal később, már a mixelés önmagában nem elégítette ki kísérletező kedvét, ő maga akarta írni a zenéket. Rögtön az első alkotása kapcsán kiderült, hogy van tehetsége a zeneíráshoz. Nem véletlen, hogy az „Avenue”akkorát robbant a Bonus Brothers Productions égisze alatt, majd ezt hamarosan követte a következő két sikersztori a „Wonderland” és a „Strings” szintén a BBP gondozásában.

2011-ben indította el saját rendezvénysorozatát, melyet Envision Events Malta  névre keresztelt, és a deephouse érzelmes világától, a piszkos tech house-on keresztül, a sötét, mély, mocskos techno-ig vezet.

Infinity Sounds Minden kedden este 21 és 23 óra között a Prime FM-en.

Az Infinity Sounds 2008. június 16-án kezdte meg működését. Az elektronikus zene széles skáláját képviseli: a fülbemászó progressive house-on, valamint a Mariana ároknál is mélyebb deephouse-on át, a dallamos tech house és a húzós techno lemezekig mindent reprezentál.

A csapat célja, hogy a vájtfülű hallgatóság dobhártyáit, ízlését minden szempontból kielégítse. Így a  rádióműsorokban izgalmas utazást tehetsz a harmonikus hangzásvilág, fúziós, dallamos basszusvonulatok tengerébe, a deephouse érzelmes kozmoszába, a mély, domináns szubbasszus vonulatok, ,,csillámló" univerzumába, valamint a piszkos tech house mélyebb bugyrain keresztül, a sötét, mély, mocskos techno világába. Mindezt az Infinity Sounds művészi teszik lehetővé, személy szerint: Sylvie (HU), Leslie Taylor (HU), Smole (HU), CamberTone (HU), Kool (RO), AdamCooper (GER), Herbst (GER), Daniel Simler (MLT), és Chris Attard (MLT).


https://www.facebook.com/infinitysoundsmusic
http://www.mixcloud.com/Infinity_Sounds_music/

Itt egy nyomós ok, hogy szeresd a hétfőt:Moody Moodz (SK ) minden héten a Prime.FM-en!

A Moody csapat hosszú tervezés után 2013 októberében hozta össze az első buliját, óriási űrt betöltve ezzel a felvidéki partyszcénában. Már az első három hónapban olyan nevekkel szórakoztatta a közönséget, mint a dunaszerdahelyi PLUSplus (Durvacrew, H!PE) duó, a kassai Ri Za (Traum Schallplatten) vagy a Budapesten is ismert Sauberstaub formáció. Korai sikerüket bátor módon meglovagolva januárban egy modern művekből álló kiállitással lepték meg a közönséget, hogy a februári Reelow (Inmotion Music) illetve Onlyme (Division Agency) nevével fémjelzett karneváli nyitóbuli előtt megújult lélekkel vessék magukat a fantasztikusnak igérkező 2014-be.

 

 

 

A műsort a Moody két rezidense - a sárándi M47-ből is ismert dNS (Denes Toth), illetve az ifjú Gustawson - szerkeszti majd, de nem kizárt, hogy a vizuálos Mowonic is beugrik majd a jövőben egy-egy exkluzív vendégmixre. dNS pályafutása töretlenül ível felfelé: 2012-ben a sárándi M47-ben egész éves rezidenciát kapott, és olyan példaképek előtt melegíthetett, mint Sasha Carassi, Tomy DeClerque, Gayle San, Chris Colburn vagy Dejan Milicevic. Ezen kívül számos klubesten, rádióműsorban, illetve fesztiválon zenélhetett a teljesség igénye nélkül Pozsonyban, Dunaszerdahelyen, Kassán vagy Budapesten. Gustawsont főleg zenei izlése hozta a Moodyval kapcsolatba, amely a bulikon elkövetett meggyőző warmup szettjei alapján igazán jó döntésnek bizonyult.

 

A műsor koncepciója a nemzetközi vizeket célozza meg: havonta egy Moody rezidens, egy Moody fellépő, egy szlovákiai underground dj illetve egy nemzetközileg elismert dj/producer szettjét hallhatjátok majd minden hétfőn délután 5 és 6 között a Prime FM-en. Érdemes őket a facebookon is figyelemmel követni, ugyanis aki szereti a családi hangulatú underground bulikat és Tornalja városa utazótávolságban van, annak simán kedve támadhat egy bulizós kiruccanásra valamelyik Moody rendezvényre.  https://www.facebook.com/moodysite

 

Kellemes rádiózást kívánunk!

A PRIME FM egyike a legdinamikusabban fejlődő hazai online rádióknak, ahol a minőségi elektronikus zene áll a fókuszban.

 

A rádió egyik legnagyobb erénye, hogy az előremutató, mégis élvezhető DJ mixek folyama nemcsak hallható, de az élő műsorsávban nézhető is a honlapon – a stúdióban felállított webkamera segítségével. Ha valaki lemaradna kedvenc műsoráról, úgy az archívumban be tudja pótolni az élményt.

A legfontosabb célkitűzés, hogy a Prime Fm ne csak egyszerűen kiszolgálja a vájtfülű hallgatóság igényeit, hanem formálja is az ízlést, egyúttal bemutassa a legtehetségesebb, legelhivatottabb hazai e-zenei DJ-ket, producereket. A honlap tartalmi szerkezete is ennek megfelelően alakul: minden egyes hír, beharangozó és egyéb írásos anyag a Prime műsorvezetőivel kapcsolatos aktuális információkat hivatott bemutatni.

A rádió vezetősége, szerkesztői és az egyes műsorok házigazdái is egy emberként munkálkodnak azon, hogy a hallgatók nap mint nap újabb és újabb minőségi zenei élményekkel gazdagodjanak.

 http://www.primefmradio.dj/

Kellemes rádiózást kívánunk!


Prime FM is one of the most dynamically growing domestic online radio stations where quality electronic music is in the focus. One of the greatest virtues of the radio is, that the flow of progressive, yet enjoyable DJ mixes can’t only be listened to, but can also be followed live on our website thanks to the webcam set up in the studio. If one misses his/her favorite show, he/she can catch up through the archives.
The main objective of Prime FM is not simply to serve the needs of experienced listeners, but also to shape the musical taste of the public and introducing the most talented and dedicated Hungarian electronic DJs, producers at the same time. The content structure of the website has been arranged accordingly: every single piece of news, intro and other written material aims to present current information about the hosts and guests of Prime FM.
The management and the editors of the radio, with the hosts of each individual show are working hard, together as one, on providing the listeners with more and more fresh musical experience day after day.

 http://www.primefmradio.dj/

Have a nice listening in to Prime FM!

A PRIME FM & Deephouse.hu kollaborációja folytatódik!

Poharak csordultig nedűkkel, tánctér megpakolva, mosoly az arcokon, és house minden mennyiségben!


Az első közös est valahogy így nézett ki, és a folytatás is hasonlónak ígérkezik. Mindez frekventált helyszínen, a város szívében!

RICH | RAMONE | KORNEL HALASZ
MARCELO MAS | SOULMATE P | NOVA

Várunk benneteket ismét egy felejthetetlen bulira!
A rendezvényre a belépés ingyenes!

Helyszín:
kolor
Király utca 13., Budapest, Hungary, 1075

Radio Globe Budapest a PRIME Fm-en

2013 novemberétől újabb műsorral színesedett a Prime Fm palettája. A Radio Globe hétköznapokon jelentkezik a Prime FM-en 15 és 16 óra között. Talán sokakban felmerült, mit keres egy ilyen jellegű - egyébként az országban egyedülálló - magazinműsor egy elektronikus zenei online rádióban, ráadásul angol nyelven, ezért pár sorban most bemutatjuk nektek, miről is szól és milyen céllal a Radio Globe nálunk...

Bővebben...