Hallgasd és nézd

Premier! Ingyenesen letölthető Knobs új albuma

Knobs a nemrég indított Moth Records kiadójánál jelentette meg új albumát, amelyet rögtön ingyenessé is tett a közönség számára.

Bővebben...

PANORÁMA

A PANORÁMA Projekt két éve indult útjára Székesfehérváron, először rendezvény- és podcast sorozatként debütált. A név a ma divatosnak számító trendekkel szemben próbál alternatívát kínálni más, sokak számára már-már feledésbe merült zenei irányzatok felé, úgymond "szélesebb látóteret" mutatni az elektronikus zenei értékekből, egyfajta keresztes hadjáratként a dallamokat előtérbe helyezve.

Bővebben...

Bemutatkozott az ElectriCity

A Zeneipari Hivatal hamarosan induló elektronikus zenei menedzsment kurzusának előszeleként tegnap "fogadóórát" tartottak a budapesti Kolorban. E könnyed társalgásba "fulladt" kerekasztal beszélgetés keretében Sikztah, Beta, Turza Tamás, az A38 és a Technokunst promotere (mindhármuk oktató lesz egyébként a kurzuson), valamint Czimmer Tamás, a Soundhead főszerkesztője vitatták meg a hazai elektronikus zene helyzetét. Az est moderációját Urbán Andi, a kurzus vezetője látta el.

Bővebben...

Légó

Bővebben...

DIGITALISM és KOAN SOUND Április 12-én az Akváriumban!

140412 coverakva digitalism

Fergeteges bulinak lehetnek szem-és fültanúi azok, akik szombatot ellátogatnak a budapesti Akvárium klubba. A világ legnagyobb fesztiváljai után ugyanis hazánkba látogat el a KOAN Sound duó és a Digitalism!

Bővebben...

Ear Drops Season Opening

Eljött a tavasz, így az Ear Drops-os fiúk ismét kiteszik a lábukat a PrimeFM falai közül és a tavalyihoz hasonló mókázásra hívják a house, deep house, UK house szerelmeseit. A nagypéntekre eső mulatozás már este 20 órakor kezdetét veszi és igazán impozáns line up-ot hoztak össze rá a srácok. Zee aka Jaffa Surfa (Debut), Obrotka aka Goodspeed (Astronaut music) és Rich (Budapest Groove) mellet természetesen az E.D. csapat mind a négy tagja bemutatja aktuális kedvenceit. A belépés ingyenes lesz, az ital hideg a hangulat pedig forró!
Sok szeretettel várunk!

TOSCA – ODEON LIVE SHOW – Akvárium Klub, Április 12.

A TOSCA Richard Dorfmesiter és Rupert Huber közel húsz éves e-zenei projektje, ami az ével alatt semmit nem veszített aktualitásából.
Dorfmeister még a gimnáziumban találkozott Huberrel, és együtt zenéltek a Dehli9 nevű formációban. A középiskola után útjaik – egy időre - szétváltak, Dorfmeister fokozatosan felépítette jellegzetes remix-stílusát (valamint DJ-zni kezdett Peter Kruderrel, s ki ne ismerné a Krudel & Dorfmeister párost?), Huber pedig a kísérleti zenéknél maradt.

2014 04 04 tosca facebook EFLYER
Dorfmeister és Huber a ’90-es évek elején találkoztak újra, s létrehozták a bécsi downtempo elektronika emblematikus formációját, a TOSCA-t. Első maxijuk a Chocolate Elvis volt, amelyben klasszikus és street-blues sample-eket kevertek egymásra. A dalt rengeteg válogatásalbumra licenszelték, és máig is gyakran hallható a világ számos pontján a legnagyobb klubokban.

Bővebben...

POPOF BUDAPESTEN = Elektronikus zenei nagyágyúk a megújult Akváriumban!

Popof-ot nem kell bemutatni az elektronikus zene szerelmeseinek, hiszen jelenleg is az egyik legkeresettebb DJ/Producer a világon. Talán nincs is olyan track-je, ami ne végezne a zene-eladási listák élén, vagy amit nem építene be szettjébe a szakma krémje (pl.Tiesto, Richie Hawtin, Luciano, Sasha, Ricardo Villalobos - és hosszú lenne folytatni a sort).2014 04 04 popof facebook EFLYER

Bővebben...

Carl Cox: Hol van a lélek, a szeretet és a szenvedély, aminek lennie kellene?

Carl Cox a FACT Magazine-nak adott interjút a minap, ahol egyebek mellett visszatekint azokra az időkre, amikor a 80-as években elkezdte a DJ-zést, s ami óta több mint 150,000 lemezt gyűjtött össze, illetve arról is beszél, hogyan befolyásolták ezek az évek a még mindig élénk karrierjét.

Bővebben...

BE MASSIVE radio show by Metha.

A Be Massive kikerülhetetlen név a hazai elektronikus zenei palettán. A tech-funk hazai ikonjának is méltán nevezhető DJ Metha 2003 őszén hozta létre party estjét, akkor még Breakbeat Massive néven.
Eltelt 10 év és ezalatt a partysorozat sosem korlátozta magát műfajokra, minden stílusból merített. A minőség és igényesség mindvégig megmaradt és a techno- break-tech house keveréséből létrehozott változatos hangzás és a sötét techno sem fog hiányozni a pénteki műsorokból, ahol Metha mellett vendég mixek is fel fognak csendülni.