Hallgasd és nézd

Jay Lumen

Jay Lumen két hétig turnézott Ausztráliában a kontinens 6 különböző városát érintve. Ez már önmagában is szenzáció értékű, ám azzal hogy Jay mindeközben a Beatport No.1 pozíciójáig jutott legfrissebb, Nobody című dalával, egyenesen hihetetlen!

Alig számolhatunk be Jay Lumen 2013-as USA turnéjáról, hosünk máris újabb kontinenst utazott körbe, hogy megtáncoltassa a helyi közönséget. Persze ennél messzebb nem is utazhatott volna, hiszen ezúttal két hétig turnézott a mesés Ausztráliában.

Jay turnéja öt ausztrál várost, Melbourne-t, Sydney-t, Cairns-t, Adelaide-t és Brisbane-t érintette, plusz ellátogatott az Ausztrália sarkától nem messze eso New Caledonia paradicsomi szigetére is egy remekbe szabott DJ szett erejéig.
A turné olyannyira jól sikerült, hogy a szervezok már az elso este után azonnal a 2014-es újabb turné tervein kezdtek dolgozni. Nem is csoda hiszen a turnét óriási siker és médiavisszhang kísérte. A nyitó esten például mely egybe esett Melbourne egyik legnagyobb underground fesztiváljával Jay bulija messze vitte a pálmát. A méltán híres Revolver Upstairs, a város egyetlen klubja volt mely teltház mellett fogadta vendégeit.

A másnapi New Caledonia szigetén rendezett parti pedig szintén öregbítette a mi Jay-ünk hírnevét, hiszen az utolsó pillanatos helyszínváltozás ellenére az ásónyomnyi, ám varázslatosan szép kis szigeten lakói csordultig telítették meg a több, mint 1000 fos klubot. A folytatás is hasonló volt, hiszen Sydney városában is fergeteges hangulatnak örülhettek a szervezok, így nem is csoda, hogy a jó hangulat hatására és a közönség nyomásának engedve a Goldfish klubban Jay Lumen egy több, mint 3 és fél órás szettet játszott a helyieknek.

A következo Adelaide és Cairns városok után, pedig Brisbane-ben egy speciális délutáni bulival zárult Jay turnéja. A családias hangulatú buli amolyan Boiler Room érzetre emlékezteto esemény az ausztrál városka életében. Jay olyannyira elvarázsolta a közönséget, hogy végül az este 8-ra tervezett záróra helyett Jay ½ 10-kor tette fel utolsó zenéjét.

Jay Lumen a turné kapcsán számos rádió és újságinterjúnak is eleget kellett, hogy tegyen, hiszen több mint 3 év kemény munkájába telt mire a mi Jayünket az ausztrálok le tudták kötni a erre a turnéra. Másfél, vagy akár két szabad hetet ugyanis szinte lehetetlenség találni Jay telített turnénaptárában.
Ami a fantasztikusra sikerült turné értékét még inkább emeli, hogy Jay Lumen legfrissebb kislemeze az Ausztrál turné kezdete elott négy nappal jelent meg. Az elso hétvége záró buliján pedig Jay már azt ünnepelhette, hogy az EP Nobody címu dalával a Beatport tech house chart-jának legfelso fokán, tehát a No.1 pozícióján trónol. Ez azt jelenti, hogy megjelenéstol számított mindössze hét nap leforgása alatt a dal mindent és mindenkit maga mögé utasított a listán. többek között olyan sztárok dalait, mint a Booka Shade, a Groove Armada, Tiga, Kink és még hosszan sorolhatnánk.

A dalt egyébként az Egyesült Királyság több rádiója is már most az év tech house – deep tech szerzeményének kiáltotta ki, ugyanis állítólag a britt klubbokban az elmúlt hétvégén a Nobody forgott a legtöbbet.
A dalt az ausztrál Fresh 92.7 FM egyenesen a minoségi elektronikuszene diadalának nevezte, hiszen Jay Nobody trackje még a manapság trendinek mondott kommercionális eloadók friss dalait is sorra maga mögé utasította nem csak a Beatporton, de számos nemzetközi listán is. Többek között Steve Aoki új remixét, a Nervo, vagy Mark Knight legutóbbi dalát, Hardwell több remixét, Axwell új dalát, Dimitri Vegast, de Avicii Wake Me Upját, vagy Lana Del Rayt is megelozte az eladási listákon, hiszen a Nobody például a Beatport összesített, minden stílust – beleértve a hip-hop, r’n’b és pop szerzeményeket is – felölelo listáján is a legjobb 10 között szerepel.

Ahogy a Fresh FM musorvezetoje aposztrofálta, „Jay Lumen a Nobody-val sokadszorra mutatja meg, hogy az igényes, vagy akár underground elektronikuszene legalább akkora érdeklodésre tart számot világszerte, mint a milliárdos médiagépezet által agyoneroltetett pop house.”
A track egyébként Jay Lumen So Long Sunshine címu kislemezén látott napvilágot, a napjainkban legkiemelkedobb, elsosorban deep house label-ként ismert OFF Recordings gondozásában. Az EP – ahogy azt Jay kislemezeinek többségénél megszokhattuk – elérheto vinyl (bakelitlemez) és digitális formában egyaránt. Így tehát akik az ismét egyre népszerubb fizikai adathordozót részesítik elonyben, azoknak sem kell csalódniuk.

Amennyiben a dal a jelenlegi ütemben fogy tovább Jay Lumen eddigi legsikeresebb szerzeményeinek eladási rekordjait is megdöntheti. Csak példaként Jay korábbi Get Ready dala a hazai eladási adatokat tekintve itthon 10szeres platina és/vagy 20szoros aranylemez lenne, de az anno a Drumcode gondozásában megjelent Strange Fruit is 8szoros platina és/vagy 16szoros aranylemez lenne itthon. Ezt ez idáig hazánkban még pop eloadó sem érte el.
Úgy tunik, hogy Jay a Nobody-val saját eddigi rekordjait is képes lesz túlszárnyalni.

Ő maga az alábbi szavakkal kommentálta Ausztrál turnéját és a friss No.1 sikert:
„Hatalmas élmény volt Ausztráliában turnézni. Kicsit ugyan elfáradtam, pláne, hogy alig értem vissza elotte az amerikai turnémról, de így is minden percét élveztem. Fantasztikus természeti csodákat tudhat magáénak a kontinens amik egy részét sikerült csak megnéznem ám így is csodaként éltem meg. A bulikra pedig szintén nem panaszkodhatom. 6 fantasztikus estén vagyok túl. Az pedig, hogy közben tudtam meg, hogy No.1 lettem a Nobody-val, csak pont az „i”-n. A második hetet szinte végig ünnepi hangulatban éltem meg. Csak azt sajnálom, hogy a járattörlés miatt lemaradtam a Bónuszról idén, de jövore azt is bepótolom, ígérem. Az ausztrál szervezoknek, pedig köszönöm ezt a fantasztikus két hetet!”
Jay Lumen persze továbbra sem ül a babérjain, hiszen alig hogy hazaért ausztráliai turnéjáról, pár nappal késobb, október 18-án máris az Amsterdam Dance Event-en lép fel Monika Kruse és 2000 and One társaságában.