Hallgasd és nézd

Jay Lumen Franciaországban is felfűtötte a táncteret!

jay l parisJay Lumen ezúttal a franciaországi Bordeaux elsőszámú underground klubjában nyűgözte le a közönséget, ahol óriási hangulat és teltház mellett mutatta be lemezpörgető tudományát. Jay immár a második alkalommal állt a legendás BT59 lemezjátszói mögé.

Jay Lumen világjáró turnéja ezúttal Franciaországot érintette.
Ezen belül is egészen pontosan Bordeaux első számú underground klubját a BT59-et ahol immár másodszor volt alkalma megtáncoltatni az egybegyűlteket.

A klub mára legendássá vált egyedi és egyben minőségi rendezvényei okán, hiszen a kezdetektől az igényes elektronikuszene zászlaja alatt üzemel. Elsősorban az új generációs, de már világsztár kategóriába lépő művészekre koncentrálnak, akik már számtalanszor bizonyítottak a nemzetközi szintéren mind DJként, mint producerként. Olyan nevek fordultak már meg a BT59 színpadán, mint például Joris Voorn, Alan Fiztpatrick, Mark Broom, Julian Jeweil, Popof, Robert Babicz, Dosem és még hosszan sorolhatnánk a jobbnál jobb neveket.

A táncteret ezúttal Jay Lumen robbantotta fel szettjével, akit immár másodszor hívott meg a francia klub vezetősége, ami nem meglepő, hiszen Jay neve az első alkalommal is rekordlétszámot hozott és szettje óriási hangulatot eredményezett. A buli ismét teltház mellett zajlott és a hangulatra sem lehetett panasz, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a est végén a közönség távozásra bírása nem kis erősfeszítésébe került a rendezvényt biztosító biztonsági személyzetnek. Mint ahogy szintén nem volt könnyű a színpadra Jay mellé felugráló, a zenétől túlfűtött partiarcok hadát sem a tánctéren tartaniuk, (Ami a klub egyik legfontosabb házirendi pontja: szerk.).

A buli előtt Jay Lument számtalan rádió és magazin interjú várta, melyek a rendezvénytől függetlenül is felkeresték Jay menedzsmentjét, mivel ki akarták használni az alkalmat, hogy az új generációs nemzetközi sztár, városukba látogatott. Az interjúk fotózások és egyéb meetingek után következhetett a szokásos party előtti vacsora, melyet a szervezők egy exkluzív helyszínre szerveztek és ahol már a bejáratnál sztároknak járó fogadtatás várta Jay-t hiszen az ott dolgozó pincérek autógrammot, míg az étterem tulajdonosa közös fotót kért hazánk büszkeségétől.

Vacsora után pedig következhetett az esti hangrobbanás Jay Lumen módra. Íme néhány szó, ahogy erre ő maga emlékszik:

„Fantasztikus este volt egy igazán műértő közönséggel. Utoljára 2011-ben jártam a BT59-ben és akkor is nagy élmény volt, de most sem kellett csalódnom szerencsére. Igazán barátságos a csapat, a közönség pedig fantasztikus. Legközelebb is örömmel fogok jönni.”

Jay Lumen élő DJ szettjét meghallgathatjátok és le is tölthetitek a lenti link segítségével.

https://soundcloud.com/jay-lumen-official/jay-lumen-live-at-bt59