Hallgasd és nézd
Marco Bailey
- Részletek
- Közzétéve: 2015. március 19. csütörtök, 19:16
Amit tudni akartál Marco Bailey -ről...
Marco Bailey, polgári nevén Marco Beelen, aki több mint két évtizede foglalkozik hivatásszerűen a Dj-zéssel, s ehhez még páratlanul termékeny produceri munkásság is társul - 1970 július 20-án született, Belgiumban. Ott is nőtt fel egy kis faluban. Nem sok minden történt ott vele valójában, de azt megtanulta, hogy kemény munka nélkül nem érhet el komoly sikereket. Ő egy igazi hedonista, de mellette munkamániás is. Szeret keményen dolgozni és a pihenést is képes a háttérbe szorítani céljaiért. Kollégái jól ismerik mentalitását.
12 évesen Marco sportolóként képzelte el az életét. Profi kerékpáros és motocross versenyző volt akkoriban. Egy hirtelen jött sérülés viszont lehetetlenné tette a sport folytatását, igy hamarosan új megszállottságot talált; a zenét. Legjobb barátjával, Tom Hades-el napokig ültek a stúdióban és olyan zenéken dolgoztak, melyek pozitiv energiákat közvetítenek a közönség felé. Elmondása szerint ez ad értelmet az életének. Állandóan úton van, vagy a stúdióban. Folyamatosan pörög, egy percre sem áll meg. Minden energiáját abba fekteti, hogy a közönségének a lehető legtöbbet adhassa világszerte.
Bailey a 90-es évektől kezdve kötelezte el magát teljesen a techno mellett. Sorra kezdte gyártani a figyelemreméltó techno-darabokat, melyek rögtön olyan elismert kiadók kínálataiban bukkantak fel, mint a Primate, a Zync, vagy az a Session Recordings, ami nem hivatalosan ugyan, de gyakorlatilag Marco és producertársa, Redhead vezetése alatt állt. Mindezeken túl Carl Cox is hamar felfigyelt rá, aki rögtön szárnyai alá vette Marcot, s 1999 végén új istállóhoz is szerződött, az Intec Records-hoz. Az itt megjelent „Play It Back” című lemeze végül meghozta számára az igazi áttörést mind a közönség köreiben, mind pedig szakmai berkekben.
Ugyancsak a 2000-ben történt, hogy megjelent harmadik szóló nagylemeze, a Primate Recordings által napvilágra kerülő „Sacrifice And Dedication”, melyen a trance-ütemeket végleg felváltotta a techno és az electro. 2001-ben jóbarátjával, Cristian Varela-val közösen útnak indították kiadójukat, a Pornographic-ot, ahol saját trackjeik mellett olyan hozzájuk hasonló koncepcióval dolgozó művészeknek is folytonos megjelenési lehetőséget biztosítanak, mint például Umek, Gayle San, Redhead, vagy Felipe.
Marco kimeríthetetlen alkotói energiáját jól jellemzi, hogy a 2002-es évben MB Elektronics néven újabb kiadót alapított, hogy zökkenőmentesen jelentethesse meg az egyre több és jobb produceri munkáit. Az itt megjelent „Liquid Lab”, „Capture”, vagy „Challenger” című lemezei sok-sok techno dj lemezestáskájának alapvető kellékei voltak, nem is beszélve negyedik albumáról, az experimentalizmustól sem mentes „RudeBoy”-ról, mellyel kijelölte saját maga számára az elkövetkezendő évek hangzásvilágát. A „RudeBoy”-on megkezdett nyomvonalon haladva 2004-ben ismét újabb kiadó, a kísérletezőbb hangvételű MB Selektions alapítása következett, ahol azóta olyan producerek is letették névjegyüket, mint Claude Young, Takaaki Itoh, vagy a Locotus.
Marco fontosnak tartja, hogy a közönség igazából érezze amit játszik. Pontosan ezért tesz már hosszú évek óta: folyamatos utazás kelettől nyugatig és vissza, lángoló táncparkettek Riótól Tokyóig, az ő különleges egyszerre underground és funky techno hangzásával, időnként pedig finom tech-house-zal, vagy minimal témákkal megfűszerezve.
.."A lényeg, hogy mindig olyan dolgokra építs, amit Te érzel, és nem mások várják el tőled! Olyasmire gondolok például, amikor egy Promóter meg akarja mondani, hogy milyen zenét játssz! Ez mindig teljes zsákutca!".. - mondta nekünk Marco
A 2010-es év sok boldog emlékkel tette gazdagabbá Marco-t, mint például Marco előadásaival kapcsolatban Carl Cox-szal Ibizán, a legendás Space-ben és a londoni Brixton Akadámián, vagy az MB Elektronic 60. megjelenése ünneplésének fordulópontjával - Marco 'The Sixtieth' összeállításával és a 20. legnépszerűbb Dj-nek járó kitüntetéssel kapcsolatban Japánban a befolyásos Loud Magazine által.
https://www.mixcloud.com/marcobailey/