Hallgasd és nézd

Moody Moodz Special a Prime FM-en!

2014 utolsó adását élő műsorral ünnepli a szlovákiai Moody szervezőcsapat. A minden hétfőn délután 5-től sugárzott Moody Moodz műsor a távolság miatt többnyire felvételről jelentkezik, ám ezúttal maguk az alapítók tisztelik meg az új helyszínre költözött Prime FM stúdiót. A 2 órás kibővített műsor alatt bemutatkozik a Moody rezidens dj párosa - Denes Toth és Gustawson, valamint a bulik vizuálfelelőse - Mowonic.

 

 

 

DNS idestova 12 éve foglalkozik djzéssel, de leginkább az utóbbi 4 év hozott számára igazán érdekes fejleményeket. 2009-ben indult az azóta is havi rendszerességel megjelenő rádióműsora a DI.FM techno csatornáján The Big Warm Up Theory címmel, melyben a teljesség igénye nélkül olyan világsztárok illetve legendák szerepeltek, mint Tom Hades, Filterheadz, Sam Paganini vagy például Budai, Hot X és DJ Schmidt. Az igazi áttörést viszont nem is ez, hanem a 2011-es első sárándi M47-es fellépése hozta, ahol a cseh Lucca előtt kapott lehetőséget. A bemutatkozás olyannyira jól sikerült, hogy 2012-ben egész éves rezidenciát kapott, és olyan példaképek előtt melegíthetett, mint Sasha Carassi, Tomy DeClerque, Gayle San, Chris Colburn vagy Dejan Milicevic. Ezen kívül számos klubesten, rádióműsorban, illetve fesztiválon zenélhetett a teljesség igénye nélkül Pozsonyban, Dunaszerdahelyen, Kassán vagy Budapesten. Folyamatosan bővülő tapasztalatát felhasználva 2013-ban szülővárosában indított pályatársaival egy projektet ‘Moody’ néven, melynek célja a helyi kultúra fellendítése. 2014-ben harmadikként végzett a burn Residency Cseh/Szlovák döntőjében, amely a prágai Sasazuban került megrendezésre. Dénes nem nagyon szeret unatkozni, így mindig jól jártok, ha meglesitek a weboldalát, ugyanis itt mindig van számotokra valami hallgatnivaló, illetve innen első kézből értesülhettek az őt érintő eseményekről:  http://denestoth.com/

 

 

 

Gustawsont 2010 környékén ragadta magával a lemezlovasok világa, és 2011-ben már fel is szerelte magát e nemes hivatás űzéséhez szükséges technikával. Az elhivatottsága révén 2013-ban a környék viszonylag korlátozott lehetőségeihez mérten több téren is áttörést ért el: elindult az egyik legismertebb nemzetközi online rádió - a DI.FM-en futó rádióműsora - a Darker Side, majd fellépett Tornalja és a környék legnagyobb fesztiválján az OPOfesten is. A legnagyobb áttörés viszont 2013 őszén jött el számára, amikor is csatlakozott az újonnan alakult Moody szervezőcsapathoz, akiknek legfőbb célja a helyi elektronikus zenei szcéna megteremtése, illetve a művészet különböző ágainak bemutatása. A Moody Night-okon bizonyíthatta, hogy nagyon gyorsan képes tanulni, és hogy a bemelegítő dj megtisztelő szerepe sem áll tőle távol.

 

Mowonic már több nagy sikert arató videóklippet is készített, így nem is volt kérdéses, hogy ő lett a Moody csapat vizuálfelelőse. Egyedi videókeverései és vizuálinstallációi nélkülözhetetlen részét képezik a Moody élménynek és bár a neve lehet újszerűen hangzik, munkásságát már a határon bőven túl is kellően becsülik. Korábbi projektjei a felpörgött London városában is letették a védjegyüket, illetve zenei téren sem kell féltenünk, ugyanis nemrég elkészült remixe által bizonyította, hogy van mit keresnie az elektronikus zene berkeiben!

 

A műsor élőben jelentkezik a www.primefmradio.dj -n december 29-én, hétfőn 17:00 kezdettel.

 

 

 

Moody:  https://www.facebook.com/Moodysite

Denes Toth:  http://denestoth.com/

Gustawson:  https://www.facebook.com/Gustawson

Mowonic:  https://www.facebook.com/Mowonic

Prime FM:  https://www.facebook.com/primefmradio/