Hallgasd és nézd

A turnémenedzserek világa

A történet leggyakrabban haveri szívességként indul: segíteni cipelni a bőröndöt, sofőrködni vagy egyszerűen csak ott lenni.

 

A dj-k kísérői sok esetben profi turnémenedzserekké váltak. Figyelniük kell arra, hogy betartsák a menetrendet, felelősek a DJ cuccaiért, ők a szócső a promóterek és a DJ között. Ismerkedjünk hát meg Carl Cox, Magda, valamint Richie Hawtin turnémenedzserével, miközben elkísérjük Chris Liebinget egy hosszú hétvégére!

 

Szombat délután. Chris Liebing menedzserével megérkeztünk Belgiumba. Haladunk a reptérről a Sheraton Hotelbe. Ekkor tudatosul bennem, hogy a világ egyik legkeresettebb dj-jét fogom 24 órán belül, 3 országon át kísérni. A bejáratnál összetalálkozunk Carl Cox-szal és a turnémenedzserével, Ian Hussey-val. Tőlünk balra egy ideiglenesen felállított pult, itt segítenek a művészeknek eljutni a Tomorrowlandra, a világ egyik legnagyobb fesztiváljára.

 

Néhány nappal ezelőtt Ian még egy ibizai villa teraszán ücsörgött. Carl Cox nyári rezidenciája ugyanis több mint 15 éve itt található. Ian pedig 14 éve kíséri főállásban Carl Cox-ot, aki a 80-as évek végén még egy lemezboltban dolgozott Brightonban.  Ian sokat járt ide, aztán amikor Carl Cox elkezdett fellépni szerte Angliában, elkezdték őt kísérgetni, hogy ne kelljen már mindig egyedül vezetnie. Mindkettőjük számára ez volt a lehetőség kilépni a hétköznapok szürkeségéből.

 

Ian Hussey ezt megelőzően egy kötőelemeket gyártó cég alkalmazásában állt. 2000-ben fogadta el Carl Cox ajánlatát, hogy főállásban is kövesse őt a fellépések során, aki akkor már az egyik legkeresettebb lemezlovasnak számított. Minden bizonnyal Ian volt mai szemmel nézve az első turnémenedzser a világon, akit egy DJ alkalmazott. Vagyis ő több mint egy kísérő haver. A dj-knek ezen a szinten szüksége van valakire, akiben megbízhat és aki mellett az állandó utazgatás során nem érzi magát egyedül. A turnémenedzser feladata az időpontok és útvonaltervek megfelelő betartása. Kommnunikál a promóterekkel, felelős a cuccokért, azok szét- és összeszerelésért. Ezek korábban a bakelitlemezeket jelentették, ma már inkább 1 vagy akár 2 laptop, további hardware-ek, melyeket a turnémenedzser csatlakoztat, elvégzi a soundchecket, így a DJ nyugodt szívvel kezdheti meg a produkcióját.

Szombat estére Chris Liebing
is befutott. Gyors vacsora a szálloda éttermében, majd megindulunk a fesztivál helyszínére. Akkreditáció után azonnal a színpad felé vesszük az irányt. Füst és tűzijáték közepette kell összeszerelni a felszerelést. Chris zár aznap, nem kíméli a közönséget. Éjjel 1 után nem sokkal egy közeli reptérre megyünk, ahol már vár ránk egy különgép. Két órát repülünk Zaragozába, az időt megpróbáljuk alvással tölteni.

 

Még a legkeresettebb DJ-k közül is akadnak olyanok, akik egyedül utaznak. A globalizáció hatására, a fapados járatok megjelenésével ugrásszerűen megugrott a külföldi bookingok száma. Ma már teljesen megszokottá vált az, hogy hetente akár 3-4 helyen is fellépjenek a lemezlovasok a kontinens különböző részein. Egyre több a megkeresés a tengeren túlról is, és egyre több elektronikus zenei fesztivált rendeznek. Minél több helyre hívják az illetőt, minél nagyobb a show, annál profibban kell működnie a dolgoknak!
A megváltozott körülmények és követelmények új szakmát teremettek a szubkultúrában, egy olyat, ami korábban csak a pop/rockzene világában fordult csak elő. Ők legtöbbször a DJ-k közeli barátai és ma már nélkülözhetetlen a szerepük.

 

 

Ismerkedjünk meg Richie Hawtin turnémenedzserével is.  Thorsten Mallitz (Malle) szerint keményen meg kell dolgoznia egy dj-nek azért, hogy ezt megengedhesse magának.  Jó dolog, ha egy frissen befutott DJ először egyedül utazik. Ilyenkor a saját bőrén tapasztalhatja meg a dolgokat. Csak ez alapján tudja később megítélni, miért is kell neki turnémenedzser és milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie.  Richie Hawtin sleppje időnként akár 7 főre is duzzad: külön embert alkalmaz a hang, a vizuál és fotózás részére is.

 

Malle végzettsége ipari lakkozó. Fiatalkorában leginkább a frankfurti éjszakai életben érezte magát otthon, sőt még házfoglaló is volt Londonban. A 90-es évek közepén bulikat szervezett, itt ismerte meg Ricardo Villalobost. Akárcsak Ian, ő is csak haverságból elkezdte kísérgetni Joe Jam nevű címborját fellépésekre, aki akkor Frankfurt egyik ismert house DJ-nek számított. 2007-ben kereste meg Villalobos azzal, mi lenne, ha elkísérné őt a fellépésekre. Na és miért éppen őt kérte fel erre a feladatra? „Talán mert a bulik végén én még mindig tudtam uralkodni magamon? Talán mert megbízható voltam? Fogalmam sincs. Lehet, hogy a megjelenésem miatt: magas vagyok és sportos.” Malle elfogadta az ajánlatot. Mi motiválta? Egyértelmű: a zene! Elég nehéz lenne a dolog zeneszeretet nélkül. Óriási a pörgés. 3,5 év elteltével látta szükségét Malle, hogy kivegyen némi szabadságot. Néhány hónappal később kiderült, hogy Richie Hawtin turnémenedzsere, Nima Chatrsimab alias Nyma otthagyja az állásást. Malle számára imponált a lehetőség, Hawtinnal együtt dolgozni. Abban az időben még fogalma sem volt a technikai részről. Megmutatták neki, hogy kell kezelni Hawtin cuccait. Rögtön bedobták a mélyvízbe, hiszen 2010 szilveszterén rögtön 4 fellépéssel debütált a kanadai sztár oldalán.

 

Vasárnap reggel. Két órás autóút Zaragozától és már meg is érkeztünk a sivatagba: javában tombol a Monegros Festival! A sofőrünk közvetlenül a színpad mögött tesz le bennünket. Felmegyek a lépcsőn és magam előtt látom azt a hihetetlen embertömeget! Mintha csak egy szabadtéri koncerten lennék. Eszembe jutottak Nyma szavai: „Ahogy belépsz egy klubba vagy a fesztivál színpadján állsz, egy csapásra elmúlik minden fáradtság!”

 

Ezek a fellépések igen csak igénybe tudják venni a szervezetet. Állandóan úton vagy, nem ritkán különböző időzónában, az örökös várakozás a reptéren (nem meglepő módon ezt utálják legjobban a lemezlovasok), a hosszú bulik és afterek (amelyeknek néha nem lehet ellenállni) megkövetelik egy kísérő jelenlétét. Igen fontos, hogy a pihenőidőt hasznosan töltsük. Ian számára ez nem okoz problémát. „Bárhol el tudok aludni. Ez a munka megköveteli az alvást. Fontos az egészséges táplálkozás, sok vizet kell inni és edzeni kell, a megfelelő lelkiállapotban kell, hogy legyél és nagyon sok felkészülést igényel ez a munka. Nagyon kemény tud lenni.”

 

Milyen tulajdonságokra van még szükség? Mitte szerint elsősorban egy belső érettségre. Tudnod kell, hol a helyed. Kitartás és fegyelem elengedhetetlen, mindenre oda kell figyelned. Mindenki azt gondolja, hogy ez egy álommunka. Állandóan utazol, mindenhol csak bulizol. De ez sajnos nem ilyen. Minden fellépés alatt képben kell lenned. Hiszen egy csomó pénz forog kockán. Nem sülhet el balul. 100%-osan a munkára kell összpontosítanod! Ha a művész nem tudja magát fegyelmezni, annál nehezebb lesz a turnémenedzser számára is betartani a mértékletességet. Ellent kell állni a kísértésnek.

 

„Vannak olyan emberek ebben a szakmában, akik szeretik magukat előtérbe helyezni. De én nem ilyen vagyok” – vette át a szót Collins Wenzel, aki már hat éve kíséri Magdát a fellépésekre. De ez ellentmondana az ő jellemével is. Ő tipikusan a „mindenki kedvence”, ha megnézzük a képét a „jó zsarut” látjuk benne. Egy német-ghánai úriemberről van szó, tekintélyt parancsoló megjelenéssel, aki jószívű és mindehhez alázatos természet párosul. Fiatalkorában a hip-hop kultúra tevékeny részese volt. Graffitizett, breakelt, rapelt, még ma is ír zenéket. Technot is, amit ráadásul Magda is szokott játszani. Ami Collinst megkülönbözteti a többiektől, az egyfajta családi kötelék, ami Magdával összeköti őt. Alapvető dolog, hogy meglegyen a kémia a turnémenedzser és a fellépő között. Collins szeret Magdával dolgozni, bejárták az egész világot. Ennek hála önmagát is sokkal jobban megismerte és ez egy nagyszerű dolog.

 

Vasárnap 9.35. Indulnunk kell, vár még minket Barcelona! Becsekkolunk egy luxus szállóba, de maximum úgy röpke két órára, hiszen lesz még egy utunk Freiburgba,  a Sea You Festivalra is. Chris fog utolsóként játszani. Még ha dekadensnek is tűnik egy ilyesfajta villámlátogatás egy luxusszállóban tudni kell, hogy ilyenkor minden egyes perc áldás, amit egy tiszta szobában, egy kényelmes ágyon eltölthetsz. Ez egyfajta kompenzáció Ian szerint, amiért olyan sokat utazol, keveset pihensz és kevés idő jut magadra.

 

Collins tavaly 175 napot volt távol. Az otthon töltött időt a lehető legtudatosabban kell eltölteni. Malle normális életet próbál élni, ahogy véget ér a munkája és hazaér. “A család és barátok mellett olyan triviális dolgokra kell itt gondolni, mint például a mosás. Borzasztóan fontos dolog ugyanis tudni azt, amikor hazaérsz, hogy ez a te helyed, itt élnek a barátaim, minden dolog ide köt, amit szeretek, és amit megengedhetek magamnak.”

 

Honvágy? Malle szerint rossz munkát választott volna, ha érezne ilyet. Minden erőfeszítésünkkel azon kell lenni, hogy fenntartsák a szociális kapcsolatainkat, hiszen a barátok mindig csak azt látják, hogy állandóan utaznak. Mi motiválja őket még ennyi év után is? Az utazások, az emberek, találkozások. Ez hajt bennünket.”

 

Vasárnap este van. Ben Klock a lemezjátszók mögött. Közben összeállítom Chris setupját. Ez alkalommal már teljesen egyedül. Chris egy sátorban zenél azoknak, akik az eső ellenére is kitartanak. Turnémenedzseri gyorstalpalóm itt véget ér. A színpad széléről még kiélvezem Chris szettjének utolsó perceit. Kimerülten, ugyanakkor új élményekkel gazdagodva.

 

Szöveg: Peyman Farahani / Bendover
Fotos: Igor Ribnik (Malle), Antonio Corallo (Collins)
Forrás: groove.de   /   http://primate.hu

http://primate.hu/a-turnemenedzserek-vilaga/