Hallgasd és nézd

A Pornhub lemezkiadót indít, himnuszt keres

A dalversenyre bárki jelentkezhet egy felnőtt témájú, de nem feltétlenül pornográf számmal. A kiadó maga egyelőre kísérleti szakaszban van.

A világ egyik legnagyobb pornóoldala, egyben a napi átlag 40 milliós látogatottságával a világ egyik legnagyobb oldala, a Pornhub saját kiadót indít, és ezzel együtt azt is bejelentette, hogy dalversenyen keresi a honlap “himnuszát”. Mint a Billboardon olvasható, “nem feltétlenül” kell, hogy a pornóról szóljon a dal, de azért “illeszkednie kell az oldal profiljához és célközönségéhez: érett szövegek felnőtt közönségnek, tehát például nem fiúbandákat, tinipopot keresünk”. A nyeremény: a Pornhub 5000 dollárral támogatja egy videó elkészítését, amelynek aztán a saját csatornáján minimum félmilliós nézettséget garantál. Állítólag máris rengeteg a pályázó. Itt lehet jelentkezni.

Emellett kiadót is indít a Pornhub, de ennek részletei egyelőre kissé homályosak. Az már nyáron kiderült, hogy Coolio az első szerződtetett előadójuk (a témába vágó, 18+-os klipje az előbbi linken, a jelentkezési formula alatt található). Ezen túl viszont “egyelőre a kapcsolatok kialakítása a cél, és hogy megnézzük, hogy működik ez az egész” – nyilatkozta a Billboardnak a Pornhub marketingigazgatója. Még azt sem ígérik, hogy a dalverseny nyertesét szerződtetik.

A kiadó eleinte a digitális terjesztésre fog koncentrálni, később esetleg fizikai kiadványokkal is előállnak. Ami azért érdekes, mert egy régi megfigyelés szerint a különböző formátumok háborújában mindig az nyer, amelyik mellé a pornóipar odaáll.

 

Forrás: http://dalszerzo.wordpress.com