Hallgasd és nézd
Táncuk miatt küldtek haza két partizót a Boiler Roomból
- Részletek
- Közzétéve: 2014. június 13. péntek, 17:12
Túlzottan féktelen táncuk miatt küldtek haza két szórakozni vágyó férfit a berlini Boiler Roomból, ahol nem nézik jó szemmel az általuk bemutaott mozdulatokat.
Szemtanúk szerint a két jóbarát éppen a német-kanadai technofenomén, Richie Hawtin egyik szettjét élvezték nem a helyhez illő módon. Ez késztette a hely biztonsági személyzetét arra, hogy távozásra szólítsák fel a vendégeket, akik szerintük teljesen gallyra vágták az aktuális chill hangulatot őrült mozdulataikkal.
„Kezdetben még csak pumpáltak, nevetgéltek és általában véve látszott, hogy remekül érezték magukat. Ez a Boiler Room előírásai szerint mind szigorúan tilos.” – nyilatkozta a szórakozóhely kommunikációs menedzsere. „Vendégeinket, akik nálunk töltik estéiket, kifejezetten bátorítjuk arra, hogy a fellépők teljesítményét arcukról leolvasható gúnnyal díjazzák, valamint csak a vonagláshoz hasonló táncmozdulatokat tegyenek, csípőjüket oly bénán rázva, hogy elhiggyük legszívesebben valahol máshol lennének.”
Szemtanúk szerint a srácok teljesen tönkretettek mindent, mivel a zenére lejtett táncukról annyira lerítt, hogy élvezik, amit csinálnak, hogy az már „abszolút nem menő”.
„Ráadásul a terem leghátsó sarkában voltak” - teszi hozzá egy másik bulizó. „Mármint, ha azért csinálták volna, hogy felvegye őket a kamera, akkor még megértem. De ők csak a maguk szórakoztatására táncoltak, mintha senki sem figyelné őket. Igazán fura látványt nyújtottak és örülök, hogy megkérték őket, hogy távozzanak. Így én és a barátnőm visszamehettünk a Dj-pulthoz, hogy tovább duzzogjunk és szomorkodjunk.
Mások szerint a két férfi totál bunkón viselkedett. „Mellettem táncoltak, én pedig imbolyogva próbáltam utánozni, ahogy kezeiket a magasba emelik, közben pedig furcsán dobbantanak a lábukkal. Végül arrébb kellett, hogy álljak. De szerencsére találtam egy falat, aminek nekidőlhettem és játszhattam a telefonommal.”
A két barát, akik állítólag Manchesterből utaztak a Boiler Roomba, nem volt hajlandó reagálni a fenti állításokra, de való igaz, hogy minden további, a Boiler Roomban tartandó eseményről kitiltották őket.
„Nem szeretnénk többet hozzájuk hasonló alakokat látni” – nyilatkozta a klub kommunikációs menedzsere. Hozzátéve, hogy anélkül, hogy cinikusan kritizálná a különféle kultúrából érkezettek szórakozási szokásait, a mostani eset sokkoló volt, olyan, ami a Boiler Roomban egyszerűen nem történhet meg ismét.
Forrás: wundergroundmusic
Figyelem!
A hír természetesen ebben a formában kacsa, ahogy a Wundergroundmusic híreinek mindegyike.
Dobos Tamás