Hallgasd és nézd
Megérkezett az első Collective Machine album, az Essences!
- Részletek
- Közzétéve: 2013. december 11. szerda, 16:17
Aligha létezik jobb dolog annál, amikor egy neves müncheni kiadó épp egy ifjú magyar titán debütáló albumával akarja megünnepelni ötödik születésnapját. Pedig pontosan ez a helyzet. A Basti Grub által 2008-ban alapított, elsősorban partizós tech house-ra szakosodott label, a Hoehenregler éppen ebben a hónapban vált fél évtizedessé. A kiadón eleddig olyan lelkes fiatal producerek munkái láttak napvilágot hónapról-hónapra, mint Mark Trend, Larry Peters,Yaya, Andre Butano, Aldo Cadiz, de jelentetett itt már meg zenét többek között Matrin Buttrich, az Italoboyz, Felipe Venegas vagy Butch is. Mivel azonban Basti célja elsőrban az, hogy olyan producereket találjon, akik képesek friss ötleteket vinni már ismert és szeretett műfajokba, legtöbbször inkább a következő generáció képviselőinek szavaz bizalmat.
Itt jön képbe az egyik legismertebb fiatal magyar elektronikus zenei producer, az idei Burn Residency magyarországi győztese, Domján Márió, művésznevén Collective Machine. A magyar producer a jelek szerint nem elégszik meg sem azzal, hogy saját kiadója van, sem azzal, hogy minden számát játssza Carl Cox, Richie Hawtin és Marco Carola, és még attól sem szállt el, hogy Domyan alteregója alatt készített remixével első magyarként felkerült egy DJ Kicks válogatásra (Maya Jane Coles), és ő volt az első magyar a M_Nus nál is egy Plastikmannek készített átirattal. Márió mindig is többet akart, folyamatosan kereste a kihívásokat, idén pedig elérkezettnek látta az időt, hogy életében először egész estés művet tegyen le az asztalra.
Úgy tűnik, megérte, hiszen a producer egy olyan komplex, 21.századi house lemezt adott ki a kezei közül, ami még a legfinnyásabb partiarcokat is mosolygásra és heves bólogatásra készteti majd. Az Essences mindemellett kulturában is gazdag lemez, hiszen segítségével a világ legkülönbözőbb pontjaira juthatunk el. Az intro utáni első szám, a Horn Of Africa talán az album leghipnotikusabb zenéje, ami afrikai vokállal, félreütött törzsi dobokkal és simogató bassline-nal igyekszik utat találni a hallójáratainkba, sikerrel. Tökéletes kezdőszám, sőt DJ-szettek végén is alighanem kiválóan működik majd. A Tina Malia vokáljával, a Mangalasszal rögtön földrészt váltunk és Latin-Amerikába utazunk egy modern esőerdei rituáléért. A Honfoglalás egy igazi, hamisítatlan utaztatós, pánsíp szólóval megfűszerezett Collective Machine muzsika, melyre még az ősmagyarok is büszkék lennének. Az Eivissa a lemez egyik legpörgősebb felvétele, igazi slágergyanús tribal gyöngyszem, aminek hallgatása közben leginkább Ibiza egyik homokos tengerpartján tudjuk magunkat elképzelni feltett kézzel. Innentől indul be igazán a lemez. A Roco Roco hömpölygő dob- és érzéki kürtjátékával teljesen kiragad minket a valóságból, míg az Eccentric Timbres egy melódiákban gazdag, elsőre finomkodó, mégis erőteljes nóta, ami a klasszikus house-ra talán leginkább hajazó szám a lemezen. Ezután a Fum Piano következik, ami egy könnyed zongoratémákkal felépített darab, miután a Troy következik.
A Troy címéből (is) adódóan elképesztően sötét. Vészjósló hangjaival mintha tényleg az Apokalipszis, de legalábbis egy város eljövetelét hirdetné. A görög kitérő után a szerző ismét Dél-Amerikába, Peruba kalauzol minket. A Machu Picchu az album talán legminimalistább darabja, ugyanakkor semmi nem hiányzik belőle, sőt sípjátéknak és gomolygó ütemeinek köszönhetően csukott szemmel óriási katarzist tud okozni. A Durante El Dia Nathan Fake és Luke Abbott rajongóknak okozhatnak nagy örömet, hiszen itt elsősorban a másvilági és érzelmes szintik dominálnak végig, míg a zárófelvétel a Musica de Hadas varázslatos szőnyegei segítségével repít el minket végleg egy másik világba, ahonnan soha nem akarunk visszatérni.
Hogy mi is az, amitől nem mindennapi az Essences? Elsőre nehéz lenne megfogalmazni. Talán a tökéletességre való törekvés és a letisztult hangzás, talán a különböző zenei kultúrák előtt való tisztelgés emeli megismételhetetlenné. Az Essences legfőbb erőssége hogy egyszerre tud a lábaknak és az agynak is szólni és persze nem utolsósorban az, hogy a miénk. Ha Márió ilyen ütemben halad, akkor alighanem néhány év múlva a legnagyobbak között jegyezhetjük majd. Mindenféle túlzás nélkül.
Tracklist
Collective Machine-Essences Album Intro
Collective Machine-Horn Of Africa
Collective Machine-Mangalas Feat. Tina Malia
Collective Machine-Honfoglalas
Collective Machine-Elvissa
Collective Machine-Roco Roco
Collective Machine-Eccentric Timbres
Collective Machine-Fum Piano
Collective Machine-Troy
Collective Machine-Machu Picchu
Collective Machine-Durante El Día
Collective Machine-Música De Hadas
Collective Machine-Essences /Album Teaser/
http://soundcloud.com/collectivemachine/collective-machine-essences
The first supports from:
Basti Grub,Paco Osuna,Martin Patino,Chus & Ceballos,Philip Straub,
Wally Lopez,Aldo Cadiz,Sabb,Darlyn vlys,Alex Piccini,Miguel Lobo,Larry Peters,
Chad Andrew,Sasha Carassi,Daniel Sanchez,Matthew Lima,Horatio,Hollen,Markantonio,
Clio,Spencer K,Ludvan Allan and many more...
www.facebook.com/Collectivemachine
www.soundcloud.com/collectivemachine
www.youtube.com/user/MrCollectivemachine